Kapitális harcsa régi cuccal
 
megjelent: 2008.04.07 | forrás: Somogyi Hírlap | Fonyód
 
Nem sokat kellett várni az idei első nagy horgászfogásra. A 35 éves kaposvári
Parragi Marcell március utolsó napjaiban a fonyódi mólón kapitális méretű
harcsát akasztott; a 230 cm-es nagybajuszú 85 kg-ot nyomott.
- Már egészen kisgyermek koromban rabul ejtett a pecázás - kezdte Parragi Marcell. - Eleinte a Kaposvár melletti Töröcskei tavon lógattam nagy lelkesen, s a Desedára is eljártam. Mint a legtöbb gyerek, én is naphallal kezdtem a horgász-pályafutásomat. - Az azóta eltelt majd három évtizedben jó néhány szép példány akadhatott a horgára. - Annyira azért nem terjedelmes a lista. A Dráván - ahová már sajnos csak ritkábban jutok el - négy kilós márnát és három kg-hoz közeli dévért akasztottam.

A Töröcskei tavon fogtam az eddigi legnagyobb, négy kilón felüli pontyomat, tavaly pedig a Balatonon, Fonyódligeten szintén négy kg-os balint sikerült zsákmányolnom. Amúgy nincs kimondottan kedvenc horgászvizem; mindenhol szeretek horgászni, csak sajnos az időm kevés rá. - Vagyis nem telt be teljesen a 2007-es fogási naplója. - A most egy éves fiam, Lóránt miatt még az átlagosnál is kevesebbet tudtam tavaly pecázni. - Akkor most alaposan kárpótolta mindenért a kapitális méretű harcsa.

-Tizennyolc éves koromban Hetesen már megakasztottam egy nagyobb harcsát - soha nem felejtem el azt a napot: március 15-e, és pontosan dél volt - , az azonban elment, rácsavarta a damilt a stég lábára. Az ottaniak azt mondták, olyan 50-60 kiló körüli példány lehetett. - A fonyódi mólón fogott 85 kg-os, 230 cm-es harcsája sem a hétköznapi történetek közé tartozik. - Keszegezni indultam a Balatonra. Az egyik horgon kukorica, a másikon pedig giliszta volt. Csupán egyszer dobtam be a szereléket; jó 20 percet lehetett a vízben, amikor ki akartam venni. Akkor vágott rá a harcsa az etetőkosárra. Az egyik kis horog a bajszába, a másik pedig a szája szegletébe akadt.

- Nem akármilyen küzdelem lehetett... - Vagy egy órán át fárasztottam a mólóról. Ekkor érkezett a segítség két helyi lakos, apa és fia személyében; újabb háromnegyed óra elteltével sikerült nagy nehezen behúznunk a csónakjukba a kapitális halat. Csak érdekességként: egy német gyártmányú, tizenvalahány éves Filstar bottal horgásztam, amit még valamikor tavaly ősszel vettem 2000 forintért a kaposvári vásárban. A szintén nem mai orsó is a vásárból származik; ezért 1500 forintot fizettem, míg a boton 27-es zsinór volt. - Úgy hallani, a parton is érték meglepetések. - Na, ez egy külön történet. Amikor felnyitottuk a harcsa hasát, négy-öt keszeget, egy jó két kilós pontyot, valamint egy félig-meddig már megemésztett normál méretű vadkacsát találtunk benne... - Mi lett a nagybajuszú ragadozó sorsa?

- Bár nagyon szeretjük a halat, azért bőven jutott belőle a rokonoknak, ismerősöknek is. Csak a feje - amely ott van a szüleimnél kikészítésre várva - 15 kilót nyomott; 46 kg színhúst fejtettünk le róla, 18 kg belsőséget és bőrt távolítottunk el, a gerince pedig majd'' hat kilós volt.

Fenyő Gábor

 
 

Vissza a listához