Fonyód. Történelem.

A környéken az első embercsoport már az őskőkorban, mintegy 17-18 ezer évvel ezelőtt megjelent, bizonyíték erre a Várhegy déli oldalán, a Kopaszhegyen 1934-ben talált néhány eszköz. A későbbi korszakokat szintén számos lelet idézi, például az újkőkorszakra a csiszolt kőbalta, cserepek, csonteszközök, a rézkorra fülesbögre s urnasírok, a bronzkorra láb- és karperecek, a római korszakra pedig pénzek és épületmaradványok utalnak. A leletek feltárása és mentése dr. Bacsák György nevéhez fűződik; a polihisztor tudós - jogász, csillagász, geológus, asztalos, ács, halász, festő és régész - neve összefonódott Fonyóddal. Nyugállományba kerülve költözött balatoni villájába, s közel a hatvanadik évéhez kezdett hozzá a jelentős régészeti kutatásokhoz, 1929 és 1950 között minden fonyódi leletet begyűjtőtt és értékelt. Természettudományos munkásságával is felhívta magára a világ figyelmét, a földtörténet jégkorszakáról írt munkája híressé tette szakmai körökben. Csillagászati előadásokat tartott, hetvenkét éves volt, mikor az elsó nagyobb írása megjelent, 85 évesen védte meg doktori disszertációját ásványtanból. Mikor meghalt, csupán néhány hónap hiányzott ahhoz, hogy megünnepelhesse a századik születésnapját. Dr. Magyar Kálmán régész, a későbbi méltató azt írta r6la: " Bacsák György szinte egy fonyódi kihelyezett múzeumnak számított". E tudós érdeme tehát, hogy a település sok ezer éves emlékei felszínre kerültek, s őt több lelkes kutató követte.

A honfoglalás idején a Bő nemzetség vert tanyát Somogyban, ahol a Tarhos ághoz tartozó Koppány volt a vezér. Feltételezik, hogy erős vára lehetett a Várhegyen, amelyet a nyugati oldalon szőlőműveléssel, gyümölcstermesztéssel foglalkozó lakosság, a bélatelepi részen pedig állattartó, földművelő falu látott el. A földvár akkori formájában a XIII. századig maradhatott fenn, Koppány lázadása után Szent István besenyő és berény katonaságot telepített a környékre, védendő Somogyvár és talán Fonyód (Fonó) várát. 1082-ben Szent László király összeíró levele Funoldi néven említi a települést, a név eredetét egyébként a fon igére vezetik vissza. A későbbi adatok is egyházi birtokösszeírások révén maradtak fenn; 1232-ben például a pannonhalmi főapátsághoz tartozott. Az Árpád-korban sűrű településhálózat épült ki Fonyód körül. Egy 1339-bő1 származó itáliai térképen a Balatont a valóságnál kisebb méretben jelölték. A kétszáz évvel későbbi térképen pedig már Fonyód is szerepel, igaz szigetszerűen, de várral; feltételezhetően ekkor is lakták erődítményét. A későbbi középkori vár egyes részei valószínűleg már kőből épülhettek, amit a XVI. században sárral tapasztott palánkfallal erósítettek meg. A fácánosi területen talált várnál egy templom maradványaira bukkantak. A templom melletti temetóben 166 sírt tártak fel a régészek 1957-59 között. Az a településrész a XIV-XV. században a tóti Lengyel család birtokába került. A török előretörése idején megkezdődött a magyar nemesség fegyveres birtokfoglalása: Fonyód várát (akárcsak Szigligetet) például a Lengyel családtól Török Bálint vette el, ami hosszú évekig tartó vitát idézett elő. A fonyódi vár a tőrők elleni második védelmi vonal legészakibb pontja volt, amely Szigetvár eleste után is állta az ostromot. 1544 után fogtak hozzá megerősítéséhez. Híres kapitánya, Palonai Magyar Bálint akit családi kapcsolat fűzött a vár eredeti tulajdonosához, a Lengyel családhoz, felesége Lengyel Brigitta volt - majd harminc évig lakta. A várkapitány sokszor megütközött a törökkel, s jelentős területeket foglalt el a somogyi birtokosoktól is. Magyar és török egyaránt panaszkodott a rettenthetetlen, keménykezű várkapitányra. Halála után Lengyel András lett a várőrség parancsnoka, a törőkök kezére végleg 1575-ben került az erődítmény, ők azonban porig lerombolták. A jelen számára csupán a hajdani várárok jelzi egykori kiterjedését. A koppányi szandzsák 1578-80. évi összeírásában már lakatlan településként szerepel. A vár és környéke a hódoltság után is a tóti Lengyelek tulajdonába kerűlt vissza, ám az elnéptelenedett településen csak a XIX. században indult meg újból az élet.

A szabadságharc idején még puszta volt Fonyód, ahol mindőssze 17 ház állt, melyet 108 ember lakott: zsellérek és uradalmi halászok. A Várhegy akkor az Inkey család birtokában volt, amely jelentős szőlőterületet műveltetett. A negyvenes években elkészült a Széchenyi István által kezdeményezett kikőtő, s a pusztát ezzel bekapcsolták a hajóforgalomba. A hajózás, a lecsapolás, a halászat és a szőlőművelés újabb családoknak jelentett munkalehetőséget, megélhetést a szomszéd kőzségekben is. A fonyódi pusztán, az évszázadokon át érintetlen lejtőkön lassan virágzó szőlökultúra honosodott meg. Lengyeltóti lakossága sokáig a fonyódi borból élt, mert kereskedői annak révén jelentős haszonra tettek szert. Minden fontosabb ügyét Lengyeltótiban intéztek, lendítőerő lett később a megindult vasútépítés. Attól kezdve sok férfi dolgozott a Balaton déli partján az erdőirtásokon és a földmunkákon. A következ6 években a Balaton vízszintjének emelkedése gyakran veszélyeztette a berki legelőket és szántókat, sőt a vízkár a vasutat is érintette. Voltak szerencsés évek, amikor jól megtérült a szőlőtermesztés, 1866-ban például egész Somogyban a fonyódi szőIőkről szüretelték a leggazdagabb termést. Az eredmények megteremtették a fejlődés igényét, így hamarosan elkezdtek foglalkozni a szólőnemesítéssel. Fokozta a kedvet, amikor a szomszédos Bogláron egy szőlészeti és borászati tanár telepedett le.

1884-től azonban nehéz időszak kőszöntött a helybéli gazdákra, a filoxéravész néhány év alatt tönkretette az évtizedes, kemény munkával kialakított ültetvényeket. Lezuhantak a telekárak, sokan elkeseredésükben nyomott áron is igyekeztek megszabadulni birtokaiktól, hogy másutt próbálhassanak talpra állni. Helyükre azonban újak jöttek, nem köszöntött újabb elnéptelenedés a falura, ennek eredményeként 1890-ben 737 lakos élt a településen. A gazdák a szólővészből tanulva új, amerikai fajtákat telepítettek, amelyek jobban ellenálltak a betegségeknek, s egy másfajta gazdálkodás is meghonosodott. Megpróbálták a Balatonparti homokos talajra telepíteni a szőlőt. ennek köszönhetóen 1897-re már Fonyódtól Balatonberényig összefüggő területet alkottak az új homoki fajták.

A szőlészet mellett a halászat volt jellemző foglalkozás a vidéken. A víztükör holdját a földbirtokos Inkey családtól lehetett bérelni. A legjelentősebb fonyódi bérlő Rosenberg Mihály volt, kezdetben halászbokrokat szervezett, majd később a halászok is bérmunkássá váltak.

A XIX. század hatvanas éveiben 30-35 méter hosszú eresztős hálót használtak, amit délután vittek le a vízre, s másnap reggel mentek a zsákmányért. Egy ideig fogas, ponty, csuka, harcsa, keszeg és garda bőven volt a tóban, ám a nyolcvanas évekre ez a kenyérkereset veszélybe került, mert a rablógazdálkodás következtében erősen csökkent a balatoni halállomány. Jelentős változás következett be a századforduló táján, amikor létrehozták a Balatoni Halászati Részvénytársaságot, amely a negyven víztulajdonostól vette bérbe a halászatot. A kilenc telephely egyike Fonyódon volt. Korszerűsödtek a bárkák, halásztelep épült a Keleti-csatorna mellett, ahol vermet készítettek a hal tárolására.

A századfordulón indult meg Fonyód üdülőhellyé válása, ebben nagy érdeme volt dr. Szaplonczay Manó megyei tisztifőorvosnak, aki gyakran vadászgatott a fonyódi hegyek lábánál. Ő vette rá az erdővel borított hegy - a mai Bélatelep - tulajdonosát, Zichy Bélát, hogy birtokáből egy területet parcellázzon fel a nyaralók számára. 1894-ben ötvenen alakították meg. Kaposváron a Fonyódi Nyaralók Társaságát, s a következő évben már megkezdődtek a villaépítések. A telepet Zichy Béláról nevezték el Bélatelepnek, az Inkey családtól pedig megvették örökös jogon a Balaton egy részét. Cölöpökön álló fürdőházat építettek 34 kényelmes kabinnal, melyekhez híd vezetett. Tíz évvel később a parton is elkészült a kabinsor. Dr. Szaploncay Manó pesti ismerőseit is megnyerte a fürdőhely fejlesztése számára, így a századfordulóra előkelő villasor épült Bélatelepen. A Kaposvár-Fonyód közötti vasútvonal 1896-os megnyitása pedig a megyeszékhelyről is megkönnyítette az utazást. Ettól kezdve gyors fejlódésnek indult a település, s egy új övezet, a Sándortelep kezdett kialakulni. E városrész dr. Berzsenyi Sándorről kapta a nevét, aki kaposvári és lengyeltóti tisztviselőket nyert meg telektulajdonosnak, s a bélatelepiekénél szerényebben, de a vízhez jóval közelebb építkeztek. A mai Alsóbélatelep és Balatonfenyves az első világháború előtt formálódott, amikor először egy gyáros, majd dr. Bacsák György telket vett ott, és építtkezett. Az egykori halászok, szőlőmunkások és napszámosok lettek a villák kertjeinek gondozói és vincellérei, s lassan a pincesorok között is nyaralók nőttek ki a földből. 1911-ben már mintegy másfélezer üdülővendég látogatott Fonyódra. Az első világháború idején azonban megállt az építkezés. 1913-ban öt szálloda (általában 20 szobásak) fogadott vendégeket, a községben és a fürdótelepen összesen 2500 nyaralónak tudtak szállást biztosítani. 1898-ban készült el az új kikötő és a hajóállomás, melyet tíz év múltán folyamatosan kibővítettek. Nagy gondot fordítottak a községi utak kialakítására és fenntartására, ugyanis a település széttagolt volt, egyes részei egymástól távol estek. 1905-ben bekapcsolták Fonyódot a balatoni körtelefonhálózatba, 1912-13-ban pedig megkezdódött a település villamosítása, amelyben jelentős áldozatot vállaltak Bélatelep és Sándortelep villatulajdonosai is. 1905-ben Fonyód, leszakadva a lengyeltóti közigazgatásról, önálló kisközséggé alakult. 1911-ben a község Bélateleptől nyugatra eső része a Balatonfenyves nevet vette fel, ahol önálló fürdőegyesület is alakult.

Az első világháborúba 128 fonyódi vonult be katonának, közülük 27-en nem tértek vissza. Akkoriban szerény lett a fürdőélet, ami a helybélieknek kevesebb munkaalkalmat jelentett. Az üdülővendég-forgalom csökkenése egészen a harmincas évekig tartott. A lakosság a mezőgazdaságból próbált megélni, a szőlőművelés továbbra is igényelte az alkalmi munkásokat. 1930-ban az 1 617 lakosból 721 volt a kereső, közülük 38 a magániparos. 50-150 idénymunkást a tőzegtelep foglalkoztatott, a halászat 15-16 embernek adott állandó, s ugyanenynyinek alkalmi munkát. Az 1940-es árvíz bizonytalanná tette a halászok megélhetését, mert nagyon alacsony lett a fogás.

A harmincas években megélénkült a vendégforgalom, s egy-egy szezonban 4-5 ezren üdültek Fonyódon. 1939-ben négyezer telektulajdonos, valamint 1400 villa és ház volt a községben, s 1500-1600 kiadásra alkalmas szoba várta a vendégeket. 1920 és 1944 között nyolcszáz új épület készült el, 1933-34-ben nagy hajók fogadására is alkalmassá tették a kikötőt. 1938-ban korszerűsítették a strandot, új kabinsort, vitorlás- és csónakkikötőt építettek. A budapest-nagykanizsai vasútvonalon hat megállója volt a fürdőhelynek. A szép, villaszerű bélatelepi állomást 1927-ben építették az őrház helyére. Kaposvárról hétvégeken több olcsó járat indult a Balatonra, melyek többsége később, a háború éveiben szünetelt. 1928-ban elkészült a kaposvár-balatonboglári közút, s a fonyódiak álma is, a bélatelepi magaspart alatt, a vasút melletti műút. Ekkor szakadt el véglegesen Lengyeltótitól a település és vált önálló községgé.

A második világháború éveiben számos fonyódi esett el a harcokban, a Donkanyarban 15-en lelték halálukat e kis településről. Az otthon maradottak lengyel és dél-erdélyi menekülteket fogadtak be, 1944-től pedig már 606 fővárosi gyerek is meghúzódott az üdülőkben. 1944. augusztus 10-én ünnepelték Bélatelep fennállásának 50. évfordulóját, s ez alkalomból márványtáblát helyeztek el az állomás falán. A német megszállást követően 19 fonyódi zsidót hurcoltak el. A szovjet csapatok 1944 december 4-én este vonultak be a nagyközségbe.

A háborút követő év legnagyobb gondja a szántóterület megművelése volt, ami már az új gazdákra várt. Kicsinek bizonyult a mezőgazdasági művelésre alkalmas terület, viszont nagyobb lehetőség mutatkozott a házhelyek juttatásárá. A településen 203 földnélküli nincstelen élt. Az aknamentesítés után, a nyáron már a halászok is munkához láttak, akiknek minden lehetőséget meg kellett ragadniuk a pénzszerzésre, hiszen a fürdőélet még két évig szünetelt, így onnan semmilyen bevételre nem.számíthattak. Tizenegy kiskereskedő volt ekkor Fonyódon, és két kisebb üzem működött. A közel háromezer lakosú településen megkezdődött a károk helyreállítása, korszerűsítették a bélatelepi vízművet, rendbehozták a strandokat és a partvédműveket, s 1949-ben megkezdődött a szervezett üdültetés. Az állam 14 villát "igénybe vett" a saját céljaira.

Ugyanebben az évben Lengyeltótiból Fonyódra költözött a bíróságon és a pénzügyőrségen kívül valamennyi járási hivatal. Járási székhely lett a község, s a lélekszám 300-350 fóvel növekedett. 1950-től jelentős munkaerő-felvevő a Balatonnagybereki ÁIlami Gazdaság, amely már első éve után hatvan állandó alkalmazottal dolgozott. A tsz megszervezésére 1952-ben került sor, de egy év múlva fel is oszlott, s csak 1959-ben alakult meg újra, igaz akkor négy nap alatt 252 család lépett be. A Magyar Tenger Mezőgazdasági Termelőszövetkezet tíz évig állt fenn, majd egyesült az ordacsehi Balaton Mgtsz-szel.

Az ötvenes évek közepén a számos üzlet és vendéglő mellett a házipari szövetkezet adott munkát a helybélieknek. 1957-ben kezdték meg a melegvíz utáni kutatást, melynek eredményeként szénsavas vizet találtak, s 1960-ban erre alapozva 6,1 millió forintért megépült a palackozó üzem. Ettől kezdve lett ismert Fonyódi néven az ásványvíz.

A hatvanas években egyébként jelentős fejlődés részese lehetett a település 3251 lakója. Elkészült Bélatelep közvilágítása, Fonyódliget vízhálózata és a fonyódi temető bővítése. Újjáépítették a sándortelepi strandot, amely hatalmas öltözőt kapott, Bélatelepen 86 fülkés kabinsor épült, szaporodtak a vízbekötések, a járdaépítések, művelődési házat létesítettek. Megtervezték 95 utca fásítását, 1963-ban egy új szálloda építésébe fogtak, s elkészült a Sirály szálló rekonstrukciója is. A változásokat jól illusztrálja egy adat: a mai Fonyód összes épületének 50 százaléka 1960-69 között épült. Az új építmények háromnegyed része nyaraló lett, tehát erősödött a település fürdő jellege. 1969 nyarán 41 400 vendégnapot töltöttek a nyaralók a fizető-vendéglátásban; s elő- és utószezonban 22-25 ezer fő volt a létszáma, a főszezonban ez megduplázódott.

Az említett időszakra esett az ipartelepítés is: a Tőzegkitermelő Vállalat 172 , az Építőipari Ktsz. 200 embernek adott munkát, a Kesztyűs Ktsz. 72 dolgozóval működött, de jelentős munkalehetőség adódott a kenyérgyárban, a szikvízüzemben, a finommechanikai részlegnél, a Dédásznál és a vízműnél is. A hetvenes években visszaesett az ipartelepítés üteme, ekkor jött létre az elektroncsőgyár, ahol rádió- és televíziócsövek belső szerkezetét készítették. 140 dolgozót alkalmaztak, az éves termelési érték 18 millió forint volt. Tíz év alatt 12 százalékkal nőtt a lakosság száma Fonyódon, miközben 17 százalékkal csökkent Balatonfenyvesen, ami az ottani gyér munkalehetőséggel magyarázható. A hetvenes évek derekától már csak olyan ipar megtelepedését tartották kívánatosnak, amely az idegenforgalmat, az üdültetést szolgálta.

1970. július elsején nagyközséggé nyilvánították Fonyódot, négy évvel később pedig megszűnt a járási székhely szerepe. A településnek magas szintű a kereskedelmi ellátottsága, a megyében első helyen állt az ezer lakosra jutó bolti alapterületben. Az évtized végén csupán Kaposvár előzte meg a kereskedelmi forgalomban. Több lakás épült, elkészült a 125 fős óvoda, s felújították Balatonfenyves és Imre-major óvodáit. A volt rendelóintézetet művelődési házzá alakították, elkészült a piac épülete, s befejeződött a bélatelepi strand rekonstrukciója. Hatalmas értékű társadalmi munkát végzett a lakosság, ilyen segítséggel támogatták például a sportstadion létesítését is. Elkészítették Fonyód, Balatonfenyves és Ordacsehi rendezési tervét is, melyeken azonban azóta az élet némileg igazított.

1982-ben ünnepelte Fonyód fennállásának 900 éves évfordulóját. Abban az évben olyan magas volt a gyermeklétszám, hogy a bölcsőde és az óvoda zsúfoltan működött 100 helyre 131 apróság jutott -, az általános iskolának közel nyolcszáz, a gimnáziumnak 415, a szakmunkásképzőnek 346 tanulója volt. Négy filmszínháza 81 ezer mozilátogatót fogadott abban az évben, könyvtárának pedig majdnem kétezer beiratkozott olvasója volt. A városi rangot 1989-ben kapta meg Fonyód. A rendszerváltást követően Balatonfenyves és Ordacsehi is létrehozta önálló önkormányzatát, majd 1992-ben teljesen kiváltak a városi közigazgatásból. Fonyód város címere jól jelképezi szoros kapcsolatát a Balatonnal, sőt az egykori harcos múltra, történelmi kötődéseire is utal. A kék alapú pajzsban egy kétárbócos dereglye látható, felül nyitott rostélyú aranysisak, melynek tetején kitárt szárnyú arany sas látható.