Fonyód. Infrastruktúra.

A város infrastrukturális kiépítettsége hasonló vagy megegyezik a többi parti településével. Külső megjelenésében az utóbbi években látványosan megváltozott, megszépült. 1996-ban kezdődött meg a parkok, épületek korszerűsítése, a dísztér kialakítása, a városközpont arculatának formálása. Két-két hektárnyit tesznek ki a közparkok és a játszóterek, s három hektáron alakítottak ki sportpályákat. A közintézmények állaga és állapota jobb az országos átlagnál, nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy ápolt, gondozott fürdővárost találjanak a látogatók. Jellemzó a családiházas építkezés, a nyaralóépületek száma meghaladja a lakóépületekét, a 2064 lakással szemben 3504 üdülöépületet tartanak nyilván, ám ezek többsége a fonyódligeti .és a bélatelepi városrészben található. A fonyódligeti városrész épületeinek többsége az 1960-70-es években épült, annak a korszaknak a jegyeit viseli magán. A város nyugati felén lévó bélatelepi városrész nyaralói azonban a századfordulón és a két háború között épűltek, az akkori középosztály ízlését tükrözi külső megjelenésük. Fonyódon e kéttéle arculat ötvöződik, az utóbbi években azonban tudatosan törekednek a magyar népi építészet és a korszerű építészeti követelmények egyesítésére. A Mátyás Király Gimnázium új formáját és környékének, a Delta-köznek átalakítását például a neves építész, Makovecz Imre irodája tervezte. A belterületi utak hossza megközelíti a száz kilométert ezek háromnegyede burkolt, míg a járdák hossza 21 kilométert tesz ki. Az utak teljes burkolására majd akkor kerülhet sor, ha valamennyi kapcsolódó közmű elkészül. A gépkocsik számára 4445 négyzetméternyi parkoló áll rendelkezésre. A 85,5 kilométernyi közterületi ivóvíz-gerincvezetékre 4651 fogyasztóhely kapcsolódik, a 65 kilométeres közterületi szennyvízvezetékre pedig 2090 ingatlan van bekötve. A külterületi részen ivóvíztisztítómű üzemel. A csapadékvíz elvezetését szintén megoldották, e rendszer 43 km-es. A szemétszállítást teljeskörűen megszervezték a városban, a gyűjtés és a szállítás költségeit az önkormányzat finanszírozza. Már a háború előtti években is működött Fonyódon vízrendészet, akkor a siófokival közösen látták el a déli part feladatait. Ma Balatonmária-fürdő-Szigliget vonalától Rádpuszta-Révfülöp térségéig terjed a hatáskörük, a fonyódi vízi rendőrőrs látja el, tíznél alig több emberével, e részen a déli és az északi part közötti feladatokat. Tevékenységükhöz tartozik a hajózási, a fürdési és horgászati szabályok betartatása, a vízi közlekedés felügyelete és a speciális környezetvédelmi ellenőrzés. Egy nagy mentőhajóval rendelkeznek, melyet a közelmúltban szereltek fel a legmodernebb berendezésekkel, valamint két kisgéphajó szolgálja a mentési célokat, egy másik a járőrszolgálatot. A gondtalanul fürdőző vendégek számára megnyugtató látvány a naponta járőröző vízi rend6rség is.

A rendőrkapitányságnak szintén a nyár ad nagyobb feladatokat, mert olyankor a város lélekszáma sokszorosára duzzad. A városban van polgári védelmi parancsnokság, működik bíróság, valamint ügyészség